2009. március 27.

Yee c'mon

Sometimes, people make dinner...
Don't know what is fooooor.... DEHOGYNEM!!
Jelen esetünkben Tüxy G., a hungarian rappernő azért hozta össze ezt a yo kis vacsorát a többi gengszterbarátnőnek, hogy megnyerje a vacsoracsatát és a vele járó hatalmas... megtiszteltetést. :D
Vajon sikerrel járt-e?

Tudósítónk fél 6 körül ért a helyszínre, meglepetésére egy oda nem illő öltözetű Tücsike fogadta, forró vízben ázó krumplicskákkal és tökéletes renddel és forgatókönyvvel az este folyamára.
A főzés kitűnő volt, Zsilárdnak egy szava se lehet, hagymaszeletelés közben egy könnycsepp se hullott, se levágott ujj, úhgyogy ezt abszolút sikernek könyveltük el.
A fent említett gengszerhölgyek 8kor jöttek teljes felszerelésben - alig láttunk a sok csillogó bling-blingtől, mondtam is, hogy motherfucker, vedd le azt a bizsut...
Előételnek fokhagymás túróval töltött sült gombafejeket kaptunk, ami már önmagában megérdemel egy ötöst, majd továbbra is a fokhagyma jegyében következett a fokhagymás-tejfölös szószban 3 napig pácolt és másfél órán keresztül sütött csirkecomb.
Evés közben sem maradt el persze a gangasta feeling, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy azóta nehezebben emésztek nap mint nap, ha nem szól a háttérben Wu Tang vagy Snoop Dogg (:

Kevés "Playboy Villa Lakói" és Speak nézés/éneklés után következett az abszolút katarzis egy forró almáspite és némi vaníliafagyi személyében, ami méltó koronázása volt az estének, és ha jól emlékszem, mindenki kért belőle repetát, holott már jócskán tele voltunk - ez lehet a elgnagyobb elismerés a házigazda számára.



Visszagondolva, nekem mindegyik fogás nagyon ízlett, még a gomba is, aminek amúgy nem vagyok nagy barátja, az almáspitére pedig azóta se találok szavakat.

Hey Tüxy, I'ma give ya 5, man!
:)





2009. március 18.

10,000 kalóriás soft brownie

Nem értem, miért kapta ez az édesség a 10.000 kalóriás jelzőt Amazon barátnémtól. Hiszen ez csak egy jókora adag dupla-csokis sütiből, két gombóc bourbon vaníliás fagyiból és egy bőkezű löttyintésnyi karamellszószból áll. Szerintem light. Vagy ahogy nagymuter mondaná: LEJT! :)
1. A brownie
Sajnos noriko már készített browniet a vacsoracsata folyamán, viszont én ezt a sütit már korábban leteszteltem (egyszer) és alakítgattam a receptet, direkt a vacsicsati miatt. Úgyhogy nem volt más választása a vendégeimnek, megint csak browniet kellett enniük. Talán nem bánták.
Gyors, egyszerű és csokis: 20 dkg cukrot habosra kevertem 20 dkg puha vajjal. 4 tojássárgáját egyesével belekevertem, majd 1 dl hideg vizet adtam hozzá. Erre azért van szükség, mert került még bele 20 dkg olvasztott étcsokoládé (a Tibi jó a Tibi finom a Tibi különleges) és a víznek köszönhetően a forró csokoládé nem csapta ki a tojást. Vaníliaaromát és két nagyon nagy kanál kakaót tettem bele és simára kevertem.
20 dkg lisztet elkevertem egy csomag sütőporral majd hozzáadtam a vajas keveréket és a 4 tojás kemény habbá vert fehérjét. Kikent-kiszórt piteformában addig sütöttem, amíg éppenhogy nem bukott ki az emelkedő pukli az edényből. Nem kell kiszárítani.
2. Két gombóc fagylalt. Per koponya. A sarki boltból. Oh yeah.
3. Karamell öntet: nagyon rafkós egy lény az olvasztott cukor úgyhogy megfelelő védőruházat viselése szükséges! 10 dkg puha vajat kikeverünk 2 tubus sürített tejjel (nyam..nyam). Eközben megkérünk 20 dkg cukrot és egy kanál vizet hogy szeressék egymást forrón, kevergetjük őket és imádkozunk, hogy csak éppen szép karamellszínt öltsenek. 10-15 dkg aprított mogyorót (annyi legyen térfogatra mint a cukor kb) és a vajas krémet adunk hozzá, és úgy kevergetjük, mintha a pápa jönne brownievacsorára, mert alattomos, megéghet és megkeseredhet egy pillanat alatt. Ha összekeveredtek, lehúzzuk és forrón a sütire és a fagyira öntjük.
Hogy ez miért 10.000 kalória?? pff...

Rettegett Rendang

Amit én az est fénypontjának szántam és előző este főzni kezdtem, másodhegedűs lett a mangós csirkém világsikere után. Persze mindenkinek adtam és derekasan lenyomták arany torkukon a vendégek, mégsem arattam vele akkora sikert, amilyet a Rendang egyébként megérdemel. Ha nem félünk a szarvastól.
A Rendang egyébként rendkívül egyszerűen elkészíthető, mivel létezik egy folyékony halmazállapotú fűszerkeverék, amit szorgos indiánok készítenek a távoli Keleten. Alapvető összetevője a chilipor és a kókusztejpor. Házi készítéséről a Nagyok sem beszélnek.
Ezért a hús tisztítása és puhítása a leghosszabb és bevallom leggyötredelmesebb fázisa az étel elkészítésének. Tudtam, hogy vendégeim között van olyan, aki kifejezetten igényes (finnyás) a hús tisztaságára, gondolok itt az inakra, erekre, faggyúra - ami egytől egyig egyébként az állat emberi fogyasztásra alkalmas részei közé tartozik -, ezért nagyon gondosan kiválogattam a húsból a mutatós falatokat. Nagyjából másfél órát vett igénybe :). A felkockázott húst kis fej apróra vágott hagymán megsütöttem és vízzel felöntve megpároltam. Azt hiszem, hogy ez az étel nem kívánja a vörösborban párolást, mert a Rendang ízei nem illenek a magyaros-boros ízvilágba. Másnap a megpuhult húst fűszereztem két adag Rendang páccal. Egy is elég lett volna a hús mennyiségéhez, de nem akartam, hogy a vad íz átüssön a lágy kókuszos szafton. Jól összekevertem és felöntöttem 4 dl kókusztejjel. Amint besűrűsödik, lehet tálalni.
"Állítólag" a világ három legjobb fogása közé tartozik. Osztom a véleményt.

Mangós csirke curry

Nos, ez az a fogás, amit csak a szarvastól rettegő vendégek kedvéért készítettem. Mint kiderült, igyekezetem nem volt hiábavaló, mert ebből egy kanálnyi sem maradt, egy deka sem, egy csepp sem, minden molekulájáért könyörögtek, repetáztak a csajok. Na jó, ennyire nem durvult a helyzet, de biztosan ízlett nekik, mert elpusztították :) Bevallom, nekem a szarvas jobban bejött. Ízlések és ...
A mangós csirke curry legfontosabb alapanyagai a következők: friss csirkemell (5 éhes szarvasfélő elhallgattatásához 1 kg), 2 nagy érett, lédús mangó, 2-2 dl kókusztej és főzőtejszín, cseppnyi fokhagymakrém, Chat Masala fűszerkeverék, , olaj. (A Chat Masala kókuszos, mangós indiai fűszerkeverék húsokhoz. )
Ez a fogás nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. A csirkemellhúst kockákra vágom, olajon fokhagymakrémmel minden oldalát fehérre sütöm. (Dereng az emlék, hogy pár csepp lime levet adtam hozzá.) Mikor már majdnem átsült, kockákra vágott mangót adok hozzá, fűszerkeverékkel és sóval ízesítem. Összeforgatom, kókusztejjel (és kókuszkrémmel), főzőtejszínnel felöntöm és fedő nélkül párolom amíg a leve besűrűsödik. Kevergetni és rázogatni kell, hogy a szósz a csirkehúst minden oldalról körbevegye. Amikor összeáll melegen rizzsel tálalom. Én grapefruittal és limemal díszítettem, több kevesebb sikerrel.

Tom Yum leves

S ím elsőként tálalom az ezerízű thai leves receptjét. Megjegyzem ez nem hivatalos, nem thai szakácskönyv, nem thai szakács receptje, hanem az enyém, ahogy én szeretem, ahogy én csinálom. Ebben a levesben az a csodás, hogy annyi íz keveredik benne, annyi érdekes aroma, hogy az ember meg sem tudja mondani milyen az, amit eszik, édeskés, vagy inkább savanyú, kesernyés, sós vagy csípős. Mert ez a leves minden ízt egyszerre ad. Családom nem szereti a túl markáns, tüzesen csípős változatát, ezért otthon kaporral szoktam csinálni. Jól mutat úgy is, de az eredeti az igazi!
Ami így készül:
Egy nagy csokor friss, zöld koriandert nagyon nagyon apróra vágok, hozzá mozsárban tört fehér borsot és chili paprikát teszek. A chili színétől is függ majd, hogy mennyire kap zöldes árnyalatot a leves. Ezt a zúzott, illatos keveréket pár csepp olajon megpárolom, hogy összekeveredjenek az ízek és beleivódjanak az olajba. Amikor már kicsit serceg, belefacsarom két-három lime levét, felkarikázott thai citromfüvet és sárgarépát adok hozzá. Bevásárlásomkor hozzájutottam sűrű kókuszkrémhez is, két kanállal tettem az alaphoz. Nem kötelező, de lágyítja a leves markáns aromáját. Jól átkeverem és felöntöm kókusztejjel (kb 3-4 dl) és alaplével (akárki akármit mond, lehet az kockából is, kb másfél liter kell bele). A gazdagabb ízek elérése érdekében speciális Tom Yum kockával ízesítem és felforralom. Amikor a sárgarépa már megfőtt, de nem egészen puha, jó nagy kupacnyi aprócska koktélrákot zúdítok a lobogó vízbe. Amikor a rákocskák apró gyűrűkbe rendeződnek és harsány rózsaszínben pompáznak, tálalhatunk is forrón, jó magyar szokás szerint finom kenyérrel.
Papírzsebkendőt is adjunk hozzá! :)

2009. március 15.

Szex és New York - ahogyan még sosem láttuk

Hát igen, egyik Szex és New York epizódban sem láttuk a szereplőket ilyen kikerekedett hassal flangálni a Nagy Alma bulihelyein - pedig szerintem mindegyik gebére ráfért volna legalább három adag azokból a mennyei kajákból, ami múlt kedden került az asztalunkra (ezt onnan tudom, hogy a vacsora végén megnéztük a filmet és ott szemügyre vehettem a kedves szereplőket, akiknek eddig nem nagyon voltam rajongója).
Ezzel el is árultam az est témáját.
A házigazda, Ramóna-Jessica Parker, alias Carrie Gál különleges menüt állított össze különleges vendégeinek, hiszen New York leghíresebb szinglijei látogattak el hozzá:
- a visszafogott bizniszvumen Tücsi Hobbes,
- a kifogástalan ízlésű Noriko Jones,
- a csakis kóser finomságokat fogyasztó Lilla York,
- illetve a szexőrült férfifaló, Ordas Bradshaw. Legjobb ruhájukban vonultak fel díváink, bár mint kiderült, korántsem könnyű taxit kapni az esti csúcsforgalomban - még ezeknek a szexistennőknek sem. De úgy látszik, mindent bevetettek, hiszen még a leves előtt odaértek Carrie-hez.
Az előétel lime-os pálinka volt (mármint nem lime-ból készült, hanem gumicsizmából, meg amit a ház körül találtak és belefőzték a szomszédokat), amit Tücsi dietetikusa tanácsára nem fogyasztott el, ellenben Lilla és Zsilárd (jómagam) többször is repetázott az est folyamán.

A kerítésszaggató műanyag tejesüveges pálinka után meg se kottyant a csilis-lime-os csípős-savanyú Tom-Yum leves, amiből Lillánk csak a levet kapta meg, hiszem Carrie nem kapott kóser rákot.
A következő fogások mangós-kókuszos csirke és szarvas (NEM BAMBI!!) Rendang volt. Ez utóbbi az ínyencek kedvence, a legfinomabb étel a világon - persze ehhez tudni kell értékelni a távol-keleti konyhát és azt, hogy ők azt eszik, amit utolérnek és azzal fűszerezik, ami nem mozog. Mindenesetre jól kiegészítette egymást a csirke édes íze és a szarvas csípőssége.
Miután sikerült leküzdenünk ezeket az állatokat is, rövid kvíz következett, amiben személy szerint az esélytelenek nyugalmával indultam, így nem meglepő, hogy végül Noriko nyerte el Mr. Big kegyeit, aki vastag és kemény és rengeteg élvezetet nyújt ;) (vigyázz, Zé!:P)
Fojtásnak végül a tízezer kalóriás brownie elnevezésű szörnyűség következett, ám ő csak kinézetre szörnyű, amúgy pedig az istenek eledele. Elkészítésének módját hétpecsétes titok őrzi és Ramóna azt mondta, csak a halálos ágyán árulja el a receptet, de még az is lehet, hogy magával viszi a sírba.
Ezen ételek és nagyjából 4 pálinka elfogyasztása után olyan állapotba kerültem, hogy megnéztem a Szex és New York filmet és MÉG TETSZETT IS. Igaz, az utolsó másfél órában 5 percenként kérdezgettem, hogy mikor lesz már vége, de ez semmit nem jelent :D

Mindent összevetve kifogástalan este volt, mind az ételeket, mind a hangulatot értékelve, úgyhogy gyerünk, lányok, csak így tovább! :)

2009. március 5.

ja és a folyékony

Lemaradtak a vacsorát kísérő remek nedűk, pedig mit ér egy vacsora, ha nem lehet közben kellemesen becsiccsenteni, neeem?

Aperitifként Kir Royalt szolgáltam fel, vagyis Kir Royal Crisis Menut, ugyanis a budget-be nem fért volna bele egy créme de cassis, így sima feketeribizli szörp helyettesítette. Díszítésként egy eper. Ja, elnézést, a Kir Royal egy francia eredetű pezsgő alapú aperitif, Törley pezsgővel készítettem.

A leveshez nem szolgáltam fel külön italt, az asztalon szénsavas víz és mézzel édesített szimpla limonádé.

A főételhez vásároltam egy Figula Chardonnayt 2007-ből, ami remek párosítás a lazachoz, ha már fehérbor. Választás azért esett Figulára, mert elfogult vagyok, btw nem alaptalanul:) A lazachoz amúgy rozé párosul, ha a nagykönyvben írják, valamint a paradicsomos ételek mellé is simul. Így Heimann télapószakállú Zoltán Fuchsliját választottam, szintén 2007, mivel ha rozé, menőzzünk már, de ne úgy, mint a Liszt Ferin a juppiek a Bock fröccsel:D Na szóval a Fuchsli az egy nagyon zsír bor. Mivel maradt még bor a főétel után (én ezt nem is értem...) plusz a sajtok a desszertnél kerülnek elő, tettem ki egy pár szelet beaufort sajtot dióval és almával (a beaufort-ot egy francia kistermelőtől vettem Párizsban, és nagyon kalandosan került haza, valamint egy vagyont fizettem érte:D).

jahhhj és ne feledkezzünk meg a főző -és fröccsborok egyik legnagyobbikáról sem, nagyrédei chardonnay, we love you:)

Brownie piros gyümölcsös löffelnnel és erdei gyümölcsös fagyival


A brownie az nagyon egyszerű, asszem 10 deka liszt, 20 deka cukor 4 tojással, egy kis élesztő, jó nagy marék dió, két három tábla étcsoki (boci a legjobb ár/érték arányban, sztem nagyon zsír) 20-25 deka vajjal(amennyi a hűtőben van, elég szokott lenni) plussz holland fasza minőségű kakaópor, amennyi jólesik. Ezt megsütjük, és kész is!!
Az én ízlésem szerint a csokihoz piros gyümölcs dukál, de hogy vanília fagyival és epervelővel (mint a soufflé) vagy barackkal oder mással tálaljuk, az mindegy is!
A piros löffelnben volt meggy, ribizli, és aprítottam egy kis epret is.

Ennyi

Grill lazacfilé ratatouille-ös céklalasagnéval

Na itt szívtam be a történetet több ponton, először is, hogy a friss tésztát, amit saját kis kezeddel gyúrsz, lobogó vízben kb 40 mp alatt kell megfőzni. Aggódtam is, h mit fognak leharcolni a ratatuoille-jel a sütőben, hát nem lett túl jó vége. Külön kellett volna, egy tagliatelle és simán ratatouille formájában, utólag már okos az ember, persze, de ez csak egy jótanács... persze ha bolti a tészta, vagy előzőleg meggyúrt és kiszárított, akkor kivitelezhető.
Először a köret: 3 kis fej céklát (csak hogy könnyebben főjön, ha egy nagyot vágunk el, akkor kimegy a színe, nekünk meg pont a színe kell, de piacon lehet kapni kicsit) megfőztem, aztán pépesítettem. Ezt összegyúrtam fél kiló simaliszt-rétesliszt keverékkel, két tojással és két tojássárgával. Sót nem teszünk a tésztába never ever.
Ezt bevágtam a hűtőbe pihenni egy órára, aztán a tésztanyújóval 4es fokozatig kinyújtottam. Lapokra vágtam, és rétegeltem egy jénaiban a ratatouille-jel.
A ratatouille nem is az igazából, csak az az étel hasonlít rá a legjobban, és a kis patkánynak köszönhetően faszául hangzatos a neve.
Vajon cukkinit pirítottam, aztán ztam, borsoztam, fűszereztem (oregano, bazsalikom, rozmaring, macskagyökér meg mindenféle gazok) felöntöttem sajátkezűleg befőzött és eltett paradicsomszósszal, aztán hozzávágtam a paradicsomot, más asszem nem volt benne. Ja, egy kis bor:D
Ezt tettem a lasagnetészta közé, tetejére parmezánt (grana padano) szórtam és ment a sütőbe kb 10 percre.
Friss lazacot előző nap vettem, gyönyörűszép frisset a Metroban, alig bírtam megállni, h ne pácoljam és nyomjam be nyersen az egészet :)
Le kellett pikkelyezni, harapófogóval kifiléztük (ebben segítettek), szeletekre vágtam, hajítottam hozzá rozmaring ágakat meg olívaolajat és ment a hűtőbe egy napra.
Ezt aztán másnap nagyon forró serpenyőbe tettem (fontos), és mivel zsíros is volt, meg a vendégek sem gourmand-ok, így nem franciásra sütöttem, hanem teljesen átsütöttem mindkét oldalát, utána ment a sütőbe egy kb 10 percre, ezt már nem figyeltem. Citrommal, val tálaltam, mivel előzőleg ezt sem szabad sózni.
Zsebtanács: ha a vendég vmit nem szeret, lehet partizánkodni, de nem árt tartaléknak csinálni neki is vmit, h a vendéglátó ne álljon úgy mint az a bizonyos a lakziban, ha szegény vendége épp éhenhalna...

Erdei csiperke cappuccino sajtos gombás baguette-tel

Az eredeti terv vargánya cappuchino lett volna, de mivel nem kaptam friss vargányát, szárítottból meg nem akartam csinálni, így maradt a sima verzió, friss alapanyagokból. (ha egyébként szárított gombát használunk, előtte nap be kell áztatni, és aztán ugyanaz a menet, mint a friss gombával)
Két levest csináltam, a terv az lett volna, hogy ha egymásra merem őket, akkor szépen szót fogadnak és rétegződnek. Nem így lett, mert ehhez le kellett volna még egyszer hűtenem a sűrűbb, barna levest, de erre sajnos nem maradt idő. Tetejére került volna egy pici hab (a fehér levesből) és reszelt gomba.
Szóval a leves amúgy rendkívül egyszerű, sima gombaleves, csak két fazékban megy a történet egyszerre:
Felteszem a hagymát pirulni, rádobom a gombát, egy kis burgonyát (természetes sűrűsítés rulz) rá a fedőt és csá. Ja és só. Idáig egyforma.
Amelyiket sötétnek kereszteltem, abba fehérbort löttyintettem, egy kis worchester szószt, borsot, sót. Ez készült az erdei csiperkéből, tovább fokozva a barna színt. A fehér csiperkéhez tejet, tejszínt öntöttem, ez is kapott fehérborsot, burgonyát. Ebbe repült egy kis petrezselyem, meg 1-2 fűszer még, de fogalmam sincs, hogy miket dobáltam ott önkívületben:D
Ezután hűtés, mert nem volt botmixer, így a turmixban kellett krémet csinálni belőle. Még tovább kellett volna főzni, de time was over, remélem így is ehető volt. Elfogyott...

Ludwig pékségből szereztem baguettet, ezt sütöttem meg hozzá füstölt sajttal és gombaszeletekkel, ebből direkt nem tálaltam sokat (ne kenyérrel lakjanak már jól a vendégek egy vacsorán) és tudtam, h kell a brownie-nak a hely. Ja, és leveskocka, ízfokozó és vegeta nem volt benne.

2009. március 3.

Noriko megvillantotta

2009. 03. 03. este 1900 ZULU
Norika készülődik. Hív, késsünk.
Nem baj, ittunk még párat a Presszóban.
Odaértünkkor már parádésan díszített asztal várt.
Aztán még parádésabb menüsor kisebb-nagyobb hibákkal, dehát az ilyesmiből tanul az ember lánya.
A "pink" témában készült menü:
Amint sikerül telefonvégre kapnom, a recepteket is közzétesszük!